KEDVES SZÜLŐK ÉS DIÁKOK!

FOGLALKOZÁSAINK ELINDULTAK A SIBIBEN. 

SZERETETTEL VÁRJUK A GYEREKEK JELENTKEZÉSÉT, HA CSATLAKOZNÁNAK EGY FANTASZTIKUS CSAPATHOZ. 

IDŐPONT: EGYENLŐRE MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN 15:15-TŐL

HELYSZÍN: SIBI SULI (1204 Budapest, Pöltenberg u. 8b)

MŰVÉSZETI KURZUS-ISKOLAI SZAKKÖR


SIBI SULI

Kedves Szülők és Diákok!

A Pingálj-Alkoss szabadon, délutáni szakkört indít, a Te iskoládban is.


A Pingálj-Alkoss szabadon BUDAPESTEN immáron 14 éves múltra tekint vissza, 81 önálló művészeti táborral, 70 önálló színházi darabbal és előadással, több mint 100 megnyert pályázattal, 54 művészeti kiállítással és 7 országos rajz és festmény illetve fotópályázattal büszkélkedhet. Továbbá mi vagyunk a tulajdonosai és vezetői a Kamilla Messék-nek, a RádióArt-nak és a MegtanitLak-Ahol élmény a tanulás-nak is.


Budapesten közel 25 intézményben tartottunk szakkört, foglalkozást, tábort, fejlesztést, felzárkóztatást, korrepetálást.

A sok év alatt több mint 2000 saját tanítvány fordult meg nálunk, illetve intézményekkel, önkormányzatokkal és egyéb táborokkal, színházakkal együttműködve legalább 10 ezer gyermekkel volt szerencsénk együtt dolgozni Magyarországon.

Önálló SOSEHÉTFŐ című gyermekeknek szóló kiadványunk, pedig 2021 óta már több mint 2500 közintézménybe jutott be Önkormányzati engedéllyel és több mint 3000 eladott példányban kelt már el.

Büszkék vagyunk rá, hogy vannak gyermekek, akik igen kis korban kerültek hozzánk és mára már művészeti iskolák végzős növendékeik, színházak tagjai, cégek grafikusai vagy éppen önálló úton járva művészeti előadók, iparművészek lettek vagy éppen ma már a saját táborukkal, délutáni foglalkozásaikkal igyekeznek újabb és újabb tehetségeket felkutatni és a művészet szeretetét átadni nekik.

ÓCSÁN közel 3 éve nyitottuk meg művészeti egységünket, azóta 15 tábort és 13 kiállítást tartottunk illetve 11 színházi előadást állítottunk színpadra. Nagy örömünkre szolgál, hogy tanítványaink Bugyiról, Dabasról, Alsónémediről, Gyálról, Inárcsról, Szigetszentmiklósról és a közeli Budapesti kerületekből is átjárnak hozzánk.

A Pingálj- Alkoss szabadon nem szakkőr, nem egy egyszerű délutáni időtöltés, valami egészen más. Egy hely, ahol a művészet által önmagad lehetsz. Egy játékos, alkotó, önismereti utazás.

Mindenkinek jár a művészet. Pingálj...Alkoss szabadon...

Jelenleg a következő helyeken találtok meg bennünket:

- Ócsai Halászy Károly Általános Iskola

Rajz-Festészet-Kreatív alkotás és Mozgásos dráma-Színjátszó csoportunk

- Budapesti Dr. Somogyi Imre Baptista Általános iskola, Gimnázium és Szakképző Iskolában

Mozgásos dráma-Színjátszó-Improvizációs csoport

- Ócsai Egressy Gábor Szabadidő Központ

Rajz-Festészet-Kreatív alkotás-Vászonképfestés

- Ócsa, Kiss Ernő Utcai Magán oktatási helyünk

Korrepetálás-Felzárkóztatást-Fejlesztés-Felkészítés

- Ócsai Egressy Gábor Szabadidő Központ

Impro Műhely-Improvizációs klub (Hamarosan)


SZÍNJÁTSZÁS

MOZGÁSOS DRÁMA

IMPROVIZÁCIÓ

JELMEZ-DÍSZLETTERVEZÉS
SZEMÉLYISÉGFEJLESZÉS

ÖNISMERET

Színjátszás

-Színházi jeleneteket hozunk létre és állítunk színpadra, beszéd technikázunk, szerepeket próbálunk ki, a cél a színészet világának mélyebb megismerése és a szerepek által biztosított önfeledt szórakozás.

-Fontos, hogy sosem a gyerekek egyszerű betanítása a cél, hanem az, hogy a gyerekek végigmenjenek egy kreatív, fejlesztő folyamaton, melynek segítségével találkozhatnak rejtett képességeikkel.

-Minden esetben egy saját színdarab létrehozása a cél, mely mély elköteleződést kíván, és akár másfél éves próbafolyamatot is jelenthet egy-egy színdarabnál. Itt már főleg a színpadi megjelenítésen van a hangsúly, ám az önismereti fejlődés szintén nem elhanyagolható, hiszen a gyerekek itt is önmagukból hívják elő a történetet és a karaktereket.

Dráma - Mozgásos Dráma - Drámajátékok

-A dramatikus játékok nevelési célja az egész személyiség harmonikus és differenciált fejlesztése.
-Hatékony segítséget nyújt a kommunikációs készségek, képességek kibontakoztatásának terén.
-A drámában rejlő lehetőségek végtelenek, nem titok, hogy jelentős önismereti, pszichológiai fejlődést is el lehet vele érni.
-A gyerekek bátrabbak, közvetlenebbek, nyitottabbak, elfogadóbbak lesznek általuk.
-Erősödik önbizalmuk, intelligensebbek, fogékonyabbak lesznek, kíváncsiak a körülöttük élő emberekre.
-A drámajáték segít a gyerekeknek kialakítani saját gondolkodásmódjukat, értékrendszerüket és megtapasztalják milyen sok megoldás létezhet egy adott helyzetre.
-A drámapedagógiai módszerrel javul a gyermekek önkifejezése.
-A fejlesztő drámajátékokon túl nagy jelentőséggel bír a saját mesei karakter és saját mese kitalálása, majd bemutatása színpadi szituációban.

Improvizáció

-Az improvizáció az élet minden területén jelen van. Cselekedeteinkben, döntéseinkben, beszédünkben nap mint nap improvizálunk, tehát mindenkiben megvan a rögtönzés képessége.
-Az improvizációt leggyakrabban a művészethez kötjük, főként a zenéhez és színházhoz, pedig a mindennapi életben is sokszor van szükség rá, hogy mi magunk is improvizáljunk.
-Az improvizáció gyakorlása segít a koncentráció fenntartásában, az adott szituációk esetleges módosulására adott rugalmas reakciók kialakításában, valamint az együttműködés folyamatos javításában.
-A rögtönzés jól bevált tréning módszer, egyrészt a kreativitás fejlesztésére használható, másrészt az önbizalom és hatékonyságérzés fokozására.

-A legtöbb mai embernek nem megy egyből az improvizáció, meg kell tanulniuk. Ennek legfőbb alapja a gátlások oldása. A belső gátlások, szorongások az okai legtöbbször a fantáziátlan, merev gondolkodásnak, az ismeretlentől való félelem, a kudarc-kerülés, megszégyenüléstől való szorongás bénítóan hat az emberre. Ezért a
tréning programok során az improvizációs játékokat mindig feszültség-oldó, lazító játékok előzik meg.

-Ezek a drámapedagógiai eszközök segíteni fognak a tréning résztvevőinek, hogy talpraesettebbek és találékonyabbak legyenek.
-Az improvizáció összekapcsolható a szerepjátékkal, a tréningeken a szerep- és szituációs játékok alkalmával ugyanis improvizálni kell.

-Nincs előre megadott forgatókönyv vagy dialógus: ott, az adott helyzetben szükséges kitalálni mindent. Ez eleinte picit döcögősen mehet, de ahogy az idő halad, a részvevők beletanulnak a dologba, jobban el is lazulnak, és egyre könnyebben megy a rögtönzés.


-Ütemezés: Heti rendszerességgel

-Foglalkozások száma: Heti 1alkalom

-Foglalkozások ideje: 90 perc/alkalom

-Foglalkozások díja: KEDVEZMÉNYESEN 4 alkalmas bérlet/ 12 000 Ft/fő 

vagy 1 alkalom/ 3500 Ft/fő


A foglalkozásokat, Varga Tamás Rádió (kreatív művészeti vezető, improvizációs előadó, drámapedagógus, koreográfus-rendező, illusztrátor-grafikus, író-költő, rajzterapeuta, fejlesztő-mediátor) a Pingálj - Alkoss szabadon alapítója, vezetője.


Online Jelentkezés


© 2010 Pingálj - alkoss szabadon | Minden jog fenntartva   Kapcsolat: 06701733418
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el